Írószekrény

A vesztfáliai békekötés (1648) utáni német fejedelemségekben kezdetben itáliai, majd francia hatás figyelhető meg a bútorművészetben is. Az udvari és a polgári művészet élesebben különül el itt, mint bárhol Európában. A polgári követi ugyan a főúrit, de az új, barokk stílust átülteti a polgári életformának megfelelő léptékbe, s a maga egyszerű eszközeivel erősebben kötődik a helyi hagyományokhoz.

A parádés díszbútorok készítésének központja a korábbi évszázadokhoz hasonlóan továbbra is Augsburg, a nagy múltú ötvös-központ, az ezüstművesek birodalma. A18. század első felében, Martin Engelbrecht kiadásában itt jelentek meg Johann Rumpp Bürger und Silberkistler bútorminta-rajzai Tischler oder Schreiner Risse címen. Ezek között a tervek között már megtaláljuk az íróasztalra állított, a Rajna vidékén és Augsburgban comptoirnak vagy contoirnak nevezett szekrénykét, amely valójában a kabinetszekrényből a két záróajtó elhagyásával kialakított tároló bútor. A középajtós szekrényrész köré komponált fiókok homlokzati kiképzése hajlított, a középrész kiemelkedik, magasabb lesz, s lényegében már olyan elrendezésű, mint az emeletes írószekrényé. Az alsó középfiók átalakul lapos, lehajtható lapú íróládikává az asztal és a contoir között. Johann Rumpp említett mintarajzainak hatása érvényesül a budapesti, viszonylag korai, 1714-es évszámot hordozó írószekrényen, amelyen főszerepet kapnak a hevederekkel megerősített baluszteres lábak, hullámzó, mozgalmas homlokfelületek, fény-árnyék kontrasztot teremtő voluták és ívek. A hatalmas méret, a látványos formagazdagság, a már szinte teátrális pompa jellemzi e bútort, amelynek rokon emlékeit számos dél-németországi műgyűjteményben találhatjuk.